Dalszövegek

1. Deus Incarnatus

Kialudt gyertyák füstjében ébred a lelkem
A testem mozdul, éled bennem a szellem
Fájdalmad minden ízét a nyelvemen érzem,
Ahogy a szemembe nézel tomboló vadként
Viharrá válik a szó,
Mint szívroppantó mérges kígyó,
Egy álnok béklyó, fojtogató
Mint rég szunnyadó vén sirató
Egy tébolyító méreghányó

Repeszként bomlanak mérgező szavaid bennem
Felforrt a levegő, kitörök bármelyik percben
Terjed a tűz, ám sikerül még egyet nyelnem
De ahogy a szemembe nézel tomboló vadként
Viharrá válik a szó,
Mint szívroppantó mérges kígyó,
Egy álnok béklyó, fojtogató
Mint rég szunnyadó vén sirató
Egy tébolyító méreghányó

Ígérő múltként magadnál tartasz,
De jövőnk az nincs, így a viharba hajtasz
Ha jégbe fordul majd újra az atlasz
Itt leszek neked, de el is mulasztasz
Taníts hát, kérlek, majd én is téged
Mert játék az egész, nincs miért félned, de
Akármit mondok, akármit teszek
Nem leszek, tudom, sohasem elég neked

Életre kelted a dühöngő vadat bennem
Egy ideát vártál e féktelen gyűlöletben
De nem jelent számodra semmit az ígéretem
Mert mit szíved áhít az beteljesíthetetlen

Lehetsz te a tűz, mi emészti szíved
Lehetsz te a víz, mi elönt majd minket
Remeghet a föld, ha tombol a lelked,
De én vagyok a szél, mi dominál mindent!

2. Antarktika

Hófödte a táj, a lelkem télre jár
Fagyban áll a végtelen határ
Köddé vált a szó, mint deres búcsúzó
Messze szálló téli vadmadár

Ó, Antarktika! Te szívem jégdala!
Mely álomképpen szólt,
és arra bíztat, hogy lépjek tovább

Félelem járta lelkem világa,
és bánata csak tűnő idő már,
Mert a szívemben érzem, hogy vissza kell térnem
E kábulatból, mely magába zárt
Egy új tavaszt hoz a remény virága
és ha valóra válna, úgy felolvad majd a táj
Mert a szívemben érzem, hogy vissza kell térnem
E kábulatból, mi rég magába zárt

Hajnali fényre vár a morajló tengerár,
és hogy visszatérjen az ifjú, forró nyár
Elválik a szó, mint régen húzódó
Be nem tartott ígéret foszlány

3. Nocturno

Gloria, Antarctica! Gloria, perpetua!

Csendben játszik a gyertyafény, és árnyként kel a sötét éj
Az ajtóm alatt süvöltő szél meghozta őt, hát eljött a tél!
Ezüstszínű harmatával borítja szárnyát, és takarja arcát
Lepelnek hűvös bűvöletével, majd mesébe hajtja imáját

Féltve őrzöm titkát a végtelen éjnek
Mit a múlt komponált
Az álomörvény nyitját, hol kulcsára lel
Az éteri jel!

A hang messze száll, de lelked nem éri
Ezer éven át, csak kérlelve kéri,
Mit az én szívem lát, az neked csak téli
Látomás és vágy, mely némán meséli
A harangok szavát, és csendben féli
Az éjjel dallamát, ahogy belülről tépi
A mérgező önvád, a portrén a Lady
Szótlan bánatát az idő emészti fel!

Gloria, Antarctica! Gloria, perpetua!

Karon ragadt a gondolat, hogy ősi korokból ikonná lett
Az angyal imája, hol az ígéret hangja sziluetté átvedlett
Csak jöjjön a tél vad zúgással, és az éjszakára sújtson le!
Majd újra hallom szép imáját, hol sötétség nem lehet nélküle

Amíg kerestelek mindenki másban
Árnyékká lettem az éjszakában,
De elvesztettem a hitem a mában
Tán megleljük egymást egy másik világban…

4. Lethe

Árnyék nélkül létezem
Halvány már a lelkem fénye
Szilánkos emlék az életem
Nem emészt már a múlt örvénye,

De bánt a fény a víz tükrén,
Mert bármi is történt, hát feledjük el, és szépen kérlek;

Csak ne beszélj rólam senkinek sem,
Temess el, kérlek, a szívedbe’ mélyen
Majd néha, mikor az égboltra nézel
A nap fényében veled leszek
S felejts el mindent, mit értünk tettem,
és ne mondd a nevem senkinek sem,
Majd néha, mikor az égboltra nézel
Legbelül tudd, hogy ott vagyok veled

Összezártad szárnyaid,
Nem ölelsz többé úgy, mint régen
Hát vigyázza más az álmaid
Csak azért jöttem, hogy elköszönjek

De bánt a fény a víz tükrén,
Mert bármi is történt, hát feledjük el, és szépen kérlek;

Csak ne beszélj rólam senkinek sem,
Temess el, kérlek, a szívedbe’ mélyen
Majd néha, mikor az égboltra nézel
A nap fényében veled leszek
S felejts el mindent, mit értünk tettem,
és ne mondd a nevem senkinek sem,
Majd néha, mikor az égboltra nézel
Legbelül tudd, hogy ott vagyok veled

5. Salus

Egy életen át kereslek téged
Az áldozat, mit meghozni félek
Átír majd minden emléket, de
A diadal íze legbelül éget

Ölelj magadhoz féktelen kéjjel, és
Térj meg hozzám, hol királyodképpen
Feloldozlak az oltáron éjjel, és
A lelkünkből fakad majd éteri fényjel

Legyél királynőm, jöjjön a béke
A múlt emlékét fessük le végre,
Az eljövendőt meg írjuk az égre
és kéz a kézben lépjünk a fényre

Mert nekem te vagy már a remény lángja,
Egy, a napnál is fénylőbb látomás,
Mint álmoktól izzó fáklya,
Egy békítő áldomás
Te vagy már a remény hangja
Ahogy szívemmel játszol, úgy senki más
Zúgjon a tél harangja,
Mint angyali csábítás, egy látomás

Tegnapba fordul a holnap imája
Egy zord világ utópiája
Félek, hogy nem hagyja másra
Legyen hát végzetem, hogy lelhessek társra

Hol eljött a béke, ott csend honol
A belső táj már nem komor
Az élet ott többé nem pokol, és
A lelkekben immár nem lehet nyomor

6. Anima

Alkonyba fordul a szép reményem végső dallama
Az utolsó fénnyel a végtelenbe száll
Dalának mintha minden hangja csak nekem vallana
Hinnem kell, hogy bennem él tovább!

Figyeltem némán az évezredek tanító szavát
és követtem csendben bármerre küldtek eónokon át
Minden, mi történt, a múlt emésztett, de fenn maradt a láng,
és halk zenéje, mint a jövő reménye játszott egy fényszilánk

Ébredj végre, és nézz fel az égre,
Elfogyott már minden szó
A múlás bére, égszínkékbe
Feslik át, mint jeges tó

Hol féktelen minták tengeréből éled az új világ
Ott fagyott szívekből, élénk színektől ragyog az ifjúság
Utam kerestem, de bármerre mentem, nem leltem nyomát
A láng, míg ég, úgy vándorlok még százezer éven át

Szállj, szállj, te téli madár
Vár rád a végtelen határ
Alkonyba fordul a szép reményem végső dallama
Az utolsó fénnyel a végtelenbe száll
Dalának mintha minden hangja csak nekem vallana
Hinnem kell, hogy bennem él tovább!
Minden egyes apró fényszilánk

7. Gemini

Egy magányos órán, mikor útra keltem
Hogy emléked végül elfelejtsem
Már hosszú ideje a helyem nem leltem
Míg át nem ölelt az ismeretlen

Ott távol, messze a rengetegben
A folyókon túli fenyvesekben,
Szótlan völgyek szélcsendjében
Még téged hallak énekében

Éjfélre jár a nyár, hol táncot lejt
A vad holdsugár, és megértem végre
Az éjnek dalát, és tán a kozmosz minden
Ősi szavát; hogy engedjem el…

Az égbe kiáltom szívem titkát, mit életre keltenek másik szférák
Bűvölve nézem fényjátékát, a dimenzióknak ajándékát
Ha megérthetném lelked nyitját, valóra váltanám minden álmát
És, hogy bennem lelje lelki társát, összetépném az idő vásznát

E szavakat félve egy lapra vetettem
És legbelül, mélyen eltemettem
S még tovább időztem az egyedüllétben
Beláttam, szívem menthetetlen

Fellegek jönnek a néma hegyekre,
Mint gyógyító oldat a régi sebekre,
De nincs többé hitem az ódon mesékben
Csak vesszenek ködbe a messzeségben!

8. Luna

Látlak, a hajnal homályában,
A gyertyák árnyékában,
Ott táncolsz nekem
Látlak, minden holdsugárban,
És elszáradt rózsában,
Ott nyílsz meg nekem

Felhők futnak az égen
Alszik a hegyvidék
Harmat takarja a rétet
A hold is lassan lehunyja szemét,
Csak a templom harangja ébred
Hangjától kong az éj
Álmomban hallom a lépted,
Mi altatóként rólad mesél

Látlak, a bánat fogságában,
A portréd magányában,
Hullnak könnyeid
Látom, minden holdsugárban,
És őszi borostyánban
Eltűnt éveid

A bálterem régóta csendes
Nem szól már ünnepély
Bánatod mélyen keserves
Egy nagyot sóhajt az esti szél
Meghajol tőle a fenyves,
Mi ablakodra néz
Ágán egy jégmadár verdes,
Mi altatóként rólad mesél

Látlak, az árnyak játékában,
A tükröd homályában,
Így üzensz nekem
Látlak, minden holdsugárban,
És vadregényes tájban,
Tudom, hogy itt leszel
Mindig velem! Mindig velem!

Mindenhol téged látlak;
A kastély udvarában
A tornyod ablakában,
Ahogy integetsz nekem
Mindenben téged látlak;
A holdnak varázsában,
A szomorú fűzfákban,
Ahogy örökre megkötöd
Szívem

9. Aureus

Álmomban láttalak réges-rég,
Hol átokként ölelt az üresség
Egy nimfából lett árnyjáték,
Kit rabságra ítélt a sötétség

Engedted végül, hogy a vén mesék
A múlt emlékeit kísértsék,
Mert hiába volt minden jó szándék,
A szíved már régen átvésték

Viharra jön az új nap reménye
És benned ébred majd aranyló fénye,
Hol ezer lángtól szikrázva égve
Magad leszel a holnap törvénye

Legyen ez a szó, mi tettekre késztet
Fagyjon be a tó, mikor lelkedet véded
Csak hulljon rád a hó, már nincs miért félned,
Mert élni volna jó, tudom, te is így érzed

Legyél álmodó, szépséges végzet,
Egy ékes alkotó, ki erőre ébred,
Mint világformáló, új Isten-képzet
Ki lángból testet ölt, és mindent feléget

Futnak az órák, futnak a percek
Törött hangon folynak a könnyek
Himnuszok, ódák, elveszett versek
Az éjszaka örvend a sötétlő csöndnek

Tedd hát le minden múltbéli terhed,
És életre kelnek a füstbement tervek
A naptól a szív is könnyebben feled
Csak bízva bízz, nyújtsd hát a kezed

10. Invictus (We Are from the Sky)

The Invictus born,
Born in the eye of the nocturnal storm,
Where thunderbolts die
The demons forlorn
Scorned by the sound of the sanctified horn
The grim stars heave a sigh

We are from the sky

The scars will last until the stars
My pounding heart enfolds the night
When the moon shines in rusty bronze
Strength awakens by a bite
Her blood red lips, my sweet desire
Enchants me in the shades of dusk
Her presence sets my soul afire
Our serenade composed in lust

I dreamt for us a night-side shelter
A castle made by haunted love
But the raven drops a feather
On the altar of dawn
See, I've lost myself
In the cold embrace of your last goodbye
What no one could see, it imprisoned me,
So I've become one with the lie

The Invictus born,
Born in the eye of the nocturnal storm
Where thunderbolts die
The demons forlorn
Scorned by the sound of the sanctified horn
The grim stars heave a sigh

We are from the sky

The clouds are ascending, the pyres are burning
The night swallows the oceans' cry
Where emotions are betraying, twisting and turning
There in faith unites the cosmic lie
For my frozen soul a lullaby sang
By the Angels of Antarctica
The fragments of your sweet remembrance
Will shine in me for Millennia

I dreamt for us a night-side shelter
A castle made by haunted love
But the raven drops a feather
On the altar of dawn
See, I've lost myself
In the cold embrace of your last goodbye
What no one could see, it imprisoned me,
So I've become one with the lie

The Invictus born,
Born in the eye of the nocturnal storm
Where thunderbolts die
The demons forlorn
Scorned by the sound of the sanctified horn
The grim stars heave a sigh

(Where the night swallows your cry)
We are from the sky
(There I've become one with the lie)
We are from the sky

11. Caeli

Már majdnem megvolt, mire annyira vágytam
És hittem benne, hogy a múltat lezártam
Eltemettem, de hiába bántam, (mert)
Újra éledt, míg a világot jártam
Harangok zúgtak, és én tovább vártam,
Hogy dallamuktól végül beláthassam;
Elvesztettem a hitem a mában
Tán megleljük egymást egy másik világban

(Már) nem kapok levegőt, már nem érzek semmit,
Mert csapdába ejtett e reménytelen tévhit
Hát ébressz fel, élessz fel, érintsd meg a lelkemet végre

Amíg kerestelek mindenki másban
Árnyékká lettem az éjszakában
Csak néhány sort írtam e nagy magányban
Mit búcsúképpen neked szántam:
Őszintén hittem, hogy az álomképek
Majd valóra válnak, és bennünk élnek,
De nem bánok semmit, már csak annyit kérek,
A szívedbe mélyen temess el végleg!

(Már) nem kapok levegőt, már nem érzek semmit,
Mert csapdába ejtett e reménytelen tévhit
Hát ébressz fel, élessz fel, érintsd meg a lelkemet végre

Megfojt, megöl, kínoz e tévhit
Nem fogom bírni a végtelenségig
Küzdök, harcolok utolsó vérig,
De lehúz a sötét a tengerfenékig
Előttem lassan egy új világ nyílik
Ez volt a terv, éreztem végig
De boldog vagyok, már kevés a célig,
A szívemben viszlek az utolsó percig

Megfojt, megöl, kínoz e tévhit, nem fogom bírni a végtelenségig
Hát ébressz fel, élessz fel, érintsd meg a lelkemet végre,
De boldog vagyok, már kevés a célig, a szívemben viszlek az utolsó percig
Hát ébressz fel, élessz fel, érintsd meg a lelkemet végre!

12. In Paradisum

Hallod-e lelkem bús zaját?
A jeges szellő dallamát,
A sarkköri angyal-balladát,
A szép harmóniát?
Látod az éjszaka világát?
A Hold ezüstjét, aranyát?
Kihunyt szerelmünk halvány csillagát?

Az utolsó tűz parázsában szétfoszlik a fény
Mit egy láthatatlan érintéssel feloldott az éj
A béke, majd végül rám talál,
És tán, ott szólni fog egy földöntúli madrigál

Érzed-e szívem bánatát?
A régi házunk illatát,
Az utolsó téli éjszakán
A holdfény játékát?
Hallod az emlékek szavát?
A sebek vérző magányát,
Az elmúlásnak jégvirág dalát?

Az utolsó tűz parázsában szétfoszlik a fény
Mit egy láthatatlan érintéssel feloldott az éj
A béke, majd végül rám talál,
És tán, ott szólni fog egy földöntúli madrigál,

Talán...

13. Lethe (Symphonic Edition)

Árnyék nélkül létezem
Halvány már a lelkem fénye
Szilánkos emlék az életem
Nem emészt már a múlt örvénye,

De bánt a fény a víz tükrén,
Mert bármi is történt, hát feledjük el, és szépen kérlek;

Csak ne beszélj rólam senkinek sem,
Temess el, kérlek, a szívedbe’ mélyen
Majd néha, mikor az égboltra nézel
A nap fényében veled leszek
S felejts el mindent, mit értünk tettem,
és ne mondd a nevem senkinek sem,
Majd néha, mikor az égboltra nézel
Legbelül tudd, hogy ott vagyok veled

Összezártad szárnyaid,
Nem ölelsz többé úgy, mint régen
Hát vigyázza más az álmaid
Csak azért jöttem, hogy elköszönjek

De bánt a fény a víz tükrén,
Mert bármi is történt, hát feledjük el, és szépen kérlek;

Csak ne beszélj rólam senkinek sem,
Temess el, kérlek, a szívedbe’ mélyen
Majd néha, mikor az égboltra nézel
A nap fényében veled leszek
S felejts el mindent, mit értünk tettem,
és ne mondd a nevem senkinek sem,
Majd néha, mikor az égboltra nézel
Legbelül tudd, hogy ott vagyok veled